Creative Minds – Csörgő Anna

Gondolkoztál már azon, hogy hogyan lesz valakiből tetoválóművész? Miként telnek a napjai, miből nyer inspirációt az alkotásaihoz? Elsőként Csörgő Annát, a sokak számára @tattanna_ néven ismert tetoválóművészt kérdeztük az alkotói folyamatokról és még sok másról.

Az új interjúsorozatunk célja, hogy megismertesse az olvasókkal a kreatív ipar feltörekvő fiataljait, akik még csak most kopogtatnak az ajtón, de egy pár év múlva már mindenütt ott lesz a nevük, legyen szó ötvösről, fotógráfusról vagy látványtervezőről.

Creative Minds - Csörgő Anna
Creative Minds - Csörgő Anna

Először is köszönöm Anna, hogy elfogadtad a felkérést. Mikor kezdődött el a tetoválás iránti szenvedélyed?

Gyerekkoromban egy vidéki városban voltunk apukámmal és megláttam egy zölden világító tetoválószalont, koponyákkal a kirakatában, és azonnal egy vidámpark kísértetkastélya jutott róla eszembe. Megkérdeztem apukámtól, hogy mi ez, mire ő azt mondta, hogy ez nem gyereknek való. Úgy voltam vele, én ennek akarok a részese lenni, haha.

Mindig is tetszett, amikor láttam, hogy valakinek kis ábrák vannak a bőrén, aztán gimiben – sokakhoz hasonlóan – én is néztem a tetkós realitykat. Vonzott, hogy azok az emberek abból élnek, hogy másokra rajzolnak és belelátnak a vendégek életébe – és nem csalódtam. Én magam az első tetkómat a 18. szülinapomon csináltattam, és azóta pár havonta varratok magamra valamit.

Akkor egészen kiskorod óta volt egyfajta érdeklődés az alkalmazott művészetek iránt. Mindig is tudtad, hogy művészeti pályán fogsz elhelyezkedni?

Épp ellenkezőleg! A szüleim képzőművészek, és úgy vettem észre a hasonló hátterű gyerekeknél, hogy vagy követik a pályát, vagy teljesen ellene mennek annak. Én először az utóbbi esetnek tűntem. Amellett, hogy nagyon büszke vagyok arra, és mindig fontosnak tartottam, amit létrehoztak, gyerekként megijesztett a szabadság, ahogyan éltek. Gondterheltnek éreztem, hogy a munkának sosincs vége; ha a kéz éppen nem járt, attól még az elme igen.

Az emberek másféle életmódra való reakciója is hozzájárult ahhoz, hogy ezt az értékes dolgot negatív szűrőn át lássam. A napköziben sosem tudtam elmagyarázni, mit csinálnak otthon, mikor jönnek értem, hánytól hányig dolgoznak aznap. Így nekem gyerekként az volt az álmom, hogy valami kézzelfogható munkám legyen, lehetőleg egy cégnél, és a szabadidő gondtalanul teljen, ne kelljen hazavinni a munkát és besimulhassak. 

Egy darabig el is fordultam a rajzolástól, 18 évesen évekre abbahagytam. Ami vicces, hogy mielőtt ez megtörtént, felmerült bennem a tetkó, mint pálya – gimi közepén körbeszórtam egy pár szalonban a jelentkezésem (sikertelenül) – de ekkor abszolút nem a kreatív oldala foglalkoztatott, csak a kézügyesség része, feliratokat, kötött dolgokat, hozott mintákat akartam csinálni. Ez volt a 0. próbálkozásom. 

És mikor/milyen úton került az alkotás vissza az életedbe? 

Az érettségi után furcsa időszak következett, tele voltam tettvággyal, csak nem tudtam mire irányítani. Jártam kirakatrendező suliba pár hónapot, cupcake-et árultam egy plázában, aztán kimentem Angliába pincérkedni. Voltam visual merchandiser egy multinál, fotóztam bulikban párszor, majd a MOME-n végeztem Media Design szakon. Az egyetem választásomban már érezthető volt, hogy evickélek vissza kreatív irányba, de mindenképpen alkalmazott ágban gondoltkodtam. Ezekben az években nagyon kevés dolog hozott lázba – azok meg inkább személyes jellegűek voltak, például az utazás. A munka és a tanulás csak egy eszköz volt, mondhatni nyűg egy teljesebb jövő reményében.

Valós mozgatórugó nélkül egyre elkeseredettebb lettem, és arra jutottam, talán itt az ideje visszanyúlni a gyökerekhez. Azt, hogy a vizualitásból élni nem egy feltétlen elkerülendő dolog, hanem egy áldás. Nyilván az is előnyös volt ehhez, hogy nagyon megváltozott a társadalmunk, ami a kreatív szakmákat illeti – jóval elterjedtebbek, bevettebbek, mint a 90’-es években voltak, sőt, előkelő a megítélésük a karrierek között. De utólag egyébként úgy gondolom, hogy alapból nem lenne szabad az arctalan tömeg véleményét figyelembe venni, mikor szakmát választunk. Szerintem sokunknak meg kell élni ezt-azt, hogy ide eljussunk. Amíg csak tanultam a tetoválást, féltem, hogy ez is meg fog rekedni próbálkozás szintjén – de amikor először gépet ragadtam, olyan eufóriát éreztem, hogy értelmet nyert az egész keresgélés, és ez azóta is kitart.

Creative Minds - Csörgő Anna

Akkor kijelenthetjük, hogy megérkeztél és megtaláltad azt, amiben ki tudsz teljesedni. 

Igen, teljes mértékben. Ebben a formában úgy érzem, megtaláltam a tetoválásban amire vágytam, egy önazonos, hozzám illő foglalkozást – ötvözni tudom benne a rajz szeretetét, ki tudom vele fejezni magam, de ugyanakkor egy gyakorlatias dolog is, van munkahelyem ahova be tudok járni, kollégáim, vendégeim, akik időpontra jönnek, keretet adva ezzel a napjaimnak.

Creative Minds - Csörgő Anna

Ha már az elképzelt hétköznapok megvalósultak és van egy kerete a napjaidnak, mesélnél arról, hogy hogyan is telik egy átlagos napod? 

Későn kelek, a reggeleimet mindig neszkávéval kezdem, aztán gyalog megyek be a stúdióba. Azt szeretem, ha két ember jön egy nap, akkor is, ha egyszerűek a minták, mert így nincs sietség, és meg tudjuk ismerni egymást egy picit – egyikükkel a délelőttöt, másikukkal a délutánt töltöm együtt. Este lemegyek a konditerembe. Az edzés az egyik legnagyobb szenvedélyem – amikor kezdtem – mint valószínűleg a legtöbb embert -, engem is a külsőm iránti kritikusság motivált, de az évek alatt teljesen átfordult valami másba. Ilyenkor kint hagyom a külvilágot az edzőterem ajtaján, beteszek egy 50 cent albumot, és hagyom, hogy az adrenalin átvegye az irányítást.

Igyekszem minden este együtt vacsorázni a barátommal, aztán lógni, beszélgetni, semmittenni, filmezni vagy sorozatokat darálni, mémeket mutogatni egymásnak. Ő egyébként szintén tetováló, így általában előkerül egy kis szakmázás is. A tetkós szakmának elég specifikus kihívásai vannak, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a közös foglalkozásból adódóan értjük, min megy keresztül a másik, valós tanácsot és segítséget tudunk nyújtani egymásnak, arról nem is beszélve, hogy milyen jó osztozni a lelkesedésben és a tetoválás szeretetében.

Hogyan jellemeznéd a tetoválási stílusodat? 

Változatos, aprólékos, könnyedén viselhető, gyakori benne a klasszikus motívumok újragondolása.

Melyek az eddig elkészült tetkóid közül a kedvenceid?

Ezt a kérdést annyiszor megkapom, és sose tudok válaszolni! Meg akié nem kerül bele, nem szeretném, hogy úgy érezze, az övét kevésbé szerettem. De természetesen vannak minták, amiknek speciális helye van a szívemben, vagy azért, mert technikailag megugrottam egy kitűzött célt, vagy egyszerűen csak nagyon tetszik ott, és azon, ahol van. 

“Sok mintám személyes hangvételű, a kis házak, tárgyak általában a múltamból jönnek. Sokszor olyan zenét hallgatok a rajzolásuk közben, ami az adott korszakba visszarepít, vagy fotókat nézegetek. Valamiért nagyon nosztalgikus típus vagyok.”

Vannak-e olyan tetoválások, esetleg motívumok, technikák, amelyeket előszeretettel részesítesz előnyben vagy készítesz el?

Persze! Az organikus motívumok, virágok, állatok a kedvenceim, illetve a test vonalait követő nonfiguratívok. Az első években a legtöbb munkám kontúrokból állt, de egy jó ideje beleszerettem a pontsatírba – ami egy fátyolos, grafitszerű tónust jelent tulajdonképpen – és annak variációba. Egy fél éve a legnagyobb kattanásom az említett technikát ,,greywash”-sal kivitelezni, ami vizezett tinta több árnyalatban, aránytól függően, és a végén egy kis fehér reflexfényt viszek bele, amitől csillanó hatású lesz, és jobban térbe kerül az egész. Ez egyébként egy klasszikus, bevett eljárás, csak örülök, hogy megtaláltam magam benne és tudom használni a saját esztétikámmal.  

Creative Minds - Csörgő Anna

Az eddigi tetkóid feketék voltak, néha egy kis színnel feldobva. Mennyire szeretsz színekkel dolgozni?  Tervezel a közeljövőben színesebb tetoválásokat is készíteni, vagy maradsz a mostani színpalettánál?

A palettám gyorsan cserélődik, mert szeretem a változatosságot, biztos lesz mindenféle előbb-utóbb. Most jelenleg nem látom magam előtt, hogy a közeljövőben komplex színátmenetekkel dolgozzak, aktuálisan más irányba mozdulnék, de bármi lehet.

Mivel töltöd a szabadidődet, amikor nem tetoválsz és mintákat tervezel?

Hát, valójában ennél a két dolognál nem áll meg a munka, rengeteg időt tesz ki az emailezés az időpontokról, a social media kezelése, az eszközök beszerzése. Tehát az említett 0-24-es munkaidő csak utolért, de próbálom tudatosan kezelni. Nem szeretnék azonosulni a ,,mindig elfoglalt ember” imázzsal, főleg, hogy ezt már szinte elcsépelt mondani, de a generációnknak tényleg nagyon nehéz dolga van. Állandó a produktivitási nyomás, és ha a szenvedélyedből élsz, mindig 150%-ot akarsz nyújtani, hiszen mindig lenne mit tenni.

Így hát próbálok minél többet offline lenni, és járok hetente meditációval egybekötött terápiára. Szeretném hinni, hogy évről évre közelebb kerülök az arany középút megtalálásához, és az a célom, hogy hamarosan a legnyugisabb ember legyek, haha.

És akkor konkrét példák, amik nekem a minőségi kikapcsolódást jelentik – az edzőtermet és az itthon kuckózást ugyebár már említettem, ezen kívül majdnem minden vasárnap meglátogatom a nagymamám, ledőlök nála keresztrejtvényt fejteni. Sétálni szeretek még nagyon, a családban van két kutyus, akikre rendszeresen vigyázunk és olyankor nagy sétákra visszük őket, utána pedig beülni valahova enni, vagy főzni itthon valamit együtt, zenével.

Imádok egyébként régi House számokat felfedezni és hallgatni, ja meg vintage cuccokat venni-eladni. El tudom képzelni, hogy a jövőben ez egy mellékvonal lehet majd nálam.
Illetve nagyon szeretnék már a barátaimmal meginni egy macifröccsöt! Szerintem aránylag kimozdulós vagyok.

Szerintem ezt mindannyian érezzük az elmúlt időszakot tekintve. Tudom, most nem könnyű előre látni, de hol látod magadat 3 év múlva a kreatív iparban és az életben egyaránt?

Nehéz napjainkban bármit is tervezni, de megpróbálok optimistán válaszolni. A tetoválók szoktak menni úgynevezett ,,guest spot”-ra, melynek során pár napot egy külföldi szalonban dolgoznak. Ilyenkor világot lát az ember, a vendégeken keresztül kerekebb képet kap, hogy milyen ott az élet, mint turistaként, és friss látásmódokkal találkozik ,,ideiglenes” kollégáin keresztül.

Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor 2019-ben eljutottam így egy Kaliforniai mini-körútra, ami San Francisco-t, Oaklandet és Los Angelest ölelte fel. Lenyűgöztek az irányzatok, a családias, befogadó környezet a szalonokban. Pár hét alatt annyi löketet kaptam, hogy fél évig kitartott, és ez felkeltette az érdeklődésem, hogy mi lenne, ha több időt lennék hasonló környezetben, akár ott is.
Így hát szeretnék kilátogatni valahova, pár hónapra, vagy akár évre, ahol mesterek vannak és izgalmas a közösség, de utána itthon szeretnék fészket rakni, a kint szerzett tapasztalatokkal a zsebemben.

A Budapesti underground tetováló szcéna egyébként egyelőre elég kicsi, de alakul! Egyrészt sok az új arc, aminek nagyon örülök, másrészt hosszú tervezgetés után sikerült létrehoznunk egy kollektívát tavaly. Először csak szóban voltunk egy csapat, majd azóta lett egy fizikai helyünk is, így aktívabban tudjuk egymást támogatni. Ha a vírushelyzet enyhül, biztos több megmozdulásunk lesz. Én örülnék, ha ez nem állna meg tetoválóknál, alakulnak együttműködések fotósokkal, divatszakmában tevékenykedő emberekkel, jó lenne összefogni a kreatívokat kicsit, ezt eléggé szívügyemnek érzem.

Mit tanácsolsz azoknak, akik ezen a pályán szeretnének elhelyezkedni?

Ez egy nagyon nehéz kérdés! A tetoválásra nincs bejegyzett képzés, nehéz belekezdeni. Tulajdonképpen két bevett út létezik, és mindkettőnek megvannak a maga nehézségei. Az egyik, hogy egy szalonban dolgozol ,,apprentice”-ként. Ez gyakran kötöttségekkel jár; sok olyat hallok, hogy a gyakornokokkal nem bánnak jól, esetleg nem kapnak teret, vagy hosszú időre odaláncolják őket. Eléggé demotiváló tud lenni, ha nem érzik jól magukat és nem tudnak a maguk módján kiteljesedni. A másik, hogy autodidakta módon tanulod meg, műbőrön, majd magadon gyakorolva, később pedig barátokon. Így viszont több hibát vét az ember, amelyek tulajdonképpen visszavonhatatlanok, ez is demotiváló tud lenni. 

Lassabban is tanul az ember. Én az első utat választottam, nagy szerencsém volt a gyakornoki helyemmel. De bármelyik úton is mész, kell, hogy legyen valaki, akinek felteheted kérdéseidet – ezzel is kikerülve néhány öreg hibát, és eloszlatva a bizonytalanság egy részét – hiszen lesz úgyis elég mindkettőből az elején. A másik, hogy rajzolj, amennyit csak tudsz, lehetőleg papíron. Hiszen nemcsak a saját stílus kialakításában segít, hanem erősíti az elme és a kéz közötti kapcsot is.

Új rovatunkban csupa olyan inspiráló személlyel ismerkedhetsz majd meg, mint Csörgő Anna. Mindenképpen nézd meg Anna további munkáit az Instagramon; keresd bizalommal, hiszen több UPTOSTYE-os lány is büszkén viseli bőrén a munkáját. Ezekkel az interjúkkal reméljük, sikerül majd olyan embereket közelebb vinnünk hozzád, akikről még csak épphogy hallottál, de szeretnéd őket jobban megismerni, akár inspirálódni tőlük. Szerinted ki lesz a következő Creative Mind, akiről írunk?