Hogyan tervezz környezetbarát gyerekszobát?

A gyerekünknek mindig mindenből a legjobbat szeretnénk, s ez a gyerekszoba kialakításánál sincsen másképp. A gyerekszoba pedig különösen fontos, hiszen ez az a tér, ahol a gyerekünk a legtöbb időt tölti és lehet, hogy később ez fogja magát kinőni a tinédzser szobájává is. Éppen ezért, cikkünkben összegyűjtöttünk néhány tippet arra, hogyan tehetjük környezetbaráttá a gyerekszobát a falfestéktől kezdve a játékokig.

Fal- és bútorfesték

Számos tartós festék tartalmaz VOC-t, azaz illékony szerves vegyületeket. És ha ez még mindig nem mondana semmit, akkor a VOC-t tartalmazó festékek légszennyezők és képesek akár több éven keresztül méreganyagokat kibocsátani, amit a gyerekünk belélegzik. De nem kell kétségbe esni, több 100%-ig természetes alapanyagból készülő festék alternatíva létezik. A két legnépszerűbb környezetbarát falfesték krétából és tejből készül. S bár sok festéket tesztelnek állatokon, ezekről elmondhatjuk, hogy állatbarátok.

Ha krétafestéket keresel, akkor már hazánkban is válogathatsz az eredeti krétafesték márka, az Annie Sloan árnyalatai közül. Ha pedig tejfestéket keresel, akkor bátran merülj el az Azúr Bagoly színes választékában. A jó hírünk az, hogy mindkettő kínálatában találsz bútorfestéket is a falfestéket mellett.

UPTOSTYLE 54
Annie Sloan
környezetbarát gyerekszoba

Matrac

A környezetbarát gyerekszoba tervezésének alapja a természetes anyagok. És nem mehetünk el emellett a matrac vásárlásánál sem, hiszen a természetes anyagok sokkal jobb hatással vannak a bőrre, mint a szintetikus anyagok. Ez pedig különösen igaz az érzékeny bőrrel rendelkező emberekre. A matrac kiválasztásánál figyeljünk oda arra, hogy organikus pamutból készüljön vagy egy kevésbé ismert alternatívából, bambuszból. Persze, a vásárlási láz közepette arról se feledkezzünk meg, hogy fenntartható, fair trade gyártóktól válasszunk.

Szőnyeg

Szőnyeg vásárlásnál is figyeljünk oda arra, hogy a szőnyeg olyan natúr anyagokból készült-e, amelyek kevésbé terhelik a természetet. Ezek jellemzően természetes, megújuló rostok, amelyek biológiailag lebomlóak és vegyszerek nélkül termeszthetőek. Jó példa erre a biopamut, a bambusz, a kukorica rost, a tengerifű és a kókusz. És még mielőtt azt mondanád, hogy nálunk nem találhatóak ilyen lehetetlen anyagokból, mint a tengerifű, készült szőnyeg, látogass el a Divano Design oldalára. A nem mindennapi szőnyegek  természetes megjelenésükkel otthonos és megnyugtató hangulatot képesek teremteni a gyerekszobában.

Bútorok

Bútor vásárlásnál is fordítsunk figyelmet arra, hogy organikus, megújuló anyagokból készüljön. A bambusz azért lehet egy jó választás, mert az egyik legkeményebb fa (például 30%-kal keményebb, mint a tölgy), és tökéletes tartós bútorokhoz. Ugyanakkor könnyebb, mint más fák, és emiatt könnyebben is mozgatható. Azonban nagyon sok bútor darabunk életében eljön az a pont, amikor kiszeretünk belőlük vagy gyerekünk kinövi. Ilyenkor is gondolkozzunk fenntartható módon és ne dobjuk ki őket, hanem ajándékozzuk tovább.

A bambusz most már harmadszorra tűnik fel cikkünkben és ez nem véletlen, mert egy valódi adu, ha a környezetbarát gyerekszoba tervezéséről van szó. Hihetetlenül sokoldalú, hiszen felhasználják matracok, szőnyegek, bútorok és padlóburkolatok készítésénél. Népszerűsége azzal magyarázható, hogy akár napi 25 cm-t is képes nőni, megújuló és újrahasznosítható. Ezenkívül nem jár erdőirtással.

környezetbarát gyerekszoba
Room to bloom
környezetbarát gyerekszoba

Világítás

Magas áruk miatt sokan messziről elkerülik a ledes izzókat, de kevesen tudják, hogy az egyik legkörnyezetbarátabb megoldás. Ez azzal magyarázható, hogy akár 25-ször is hosszabb az élettartamuk és 80%-val kevesebb energiát fogyasztanak mint a hagyományos izzók.

 

Növények

Nem muszáj a gyerekszoba díszítését túlgondolni és műanyag dekorációs kellékekkel elhalmozni. Néha az olyan egyszerű dolgok, mint a növények tudják a legjobban a szoba hangulatát a feldobni. A növények javítják a levegő minőségét, ami szintén jótékony lehet a gyermekünk egészségére nézve. Majd ahogy nőnek megtanulhatják mit jelent vigyázni és felelősséget vállalni egy növényért. És nem utolsó sorban, arról se feledkezzünk meg, hogy műanyag helyett válasszunk kerámia vagy agyag virágcserepeket.

Játékok

Elérkeztünk cikkünk utolsó pontjához, amiről a gyerekeink úgy nyilatkoznának, hogy a legfontosabb. És igazat kell adnunk nekik, egy gyerekszoba tele van játékokkal a plüss macitól kezdve az építőkockáig. A legtöbb játék még mindig szintetikus anyagból készül, mivel sokkal olcsóbb a gyártásuk. Viszont a műanyag játékok hátránya, hogy rossz hatással lehetnek gyermekünk egészségére, mert mérgező anyagokat tartalmaznak és nem is bomlanak le a természetben. Ezért válasszunk olyan játékokat, amelyek fair trade címkéval vannak ellátva, fából vagy más környezetbarát anyagokból készülnek. Ha fogalmad sincs hol nézelődj, akkor látogass el a Smallable oldalára, ahol fenntartható játékok közül válogathatsz a legismertebb skandináv márkáktól. Amennyiben haza terepen szeretnél fajátékokat keresni, akkor ajánljuk figyelmedbe a Minimal Baby webshopját.

környezetbarát gyerekszoba
Room to bloom

Sok elkötelezettséget, időt és néha pénzt is igényel, hogy a gyerekszobát környezetbaráttá tegyük. A folyamat közben sok olyan dolgot tanulhatunk, amelyet a ház más helységeiben is alkalmazhatunk és akár a teljes házat környezetbaráttá alakíthatjuk. A cikkünkben felsorolt lépésekkel nemcsak ahhoz kerülünk közelebb, hogy a gyerekeinket védjük, hanem a Földet is, ahova felnőnek.

UPTOSTYLE 56
Ajándék egész évre – Előfizetés Karácsonyra!

Az elmúlt évek során az ajándékvásárlás kissé új értelmet nyer – a hosszadalmas, zsúfolt üzletekkel teli frusztrált karácsonyi bevásárlás helyett most még nagyobb teret hódít a megfontoltság, a lelassulás és a spórolás. Összegyűjtöttük azokat az előfizetéseket, amelyeket érdemes lesz beszerezni.

Tovább olvasom »
UPTOSTYLE 58
A karácsony a hygge csúcspontja

A skandináv kultúra szerelmesei között keresve is alig találunk olyat, aki ne hallott volna már a hygge-ről. Ez a dán életérzés, amely boldoggá tesz, és ez nem egy üres ígéret, a dánok tényleg vezetik a boldogsági világranglistákat.

Tovább olvasom »