Open Sky – COS installáció a milánói design héten

Open Sky – COS installáció a milánói design héten
2018-04-21 Adel

A COS nem csak magas minőségű, letisztult és minimalista kollekciói, hanem a művészettel és a design-nal való szoros kapcsolata miatt is vált az egyik kedvencünkké. Ezt bizonyítja, hogy a márka immár hetedik éve vesz részt a divat egyik fővárosában, Milánóban megrendezésre kerülő Salone del Mobile kiállításon. Ennek keretében a legnevesebb kortárs alkotóművészekkel, építészekkel és designerekkel dolgoztak együtt az elmúlt években, köztük a Studio Swine-nal, a Snarckitecture-rel és a Nendo-val is. Idén egy amerikai művész, Phillip K. Smith III. által megálmodott, nem mindennapi installáció került bemutatásra.

 

A dél kaliforniai Phillip K. Smith III. a Rhode Island School of Design-on szerzett diplomát képzőművészként és építészként egyaránt. Alkotásai bizonyítékul szolgálnak ehhez, hiszen a művészi koncepció mögött hihetetlen építészeti tudásról is árulkodnak. Az évek során számos installációját tekinthette meg a közönség: a Coachella zenei fesztiválon a Reflection Field névre keresztelt, a kaliforniai sivatagban pedig The Circle of Land and Sky című alkotását állította ki. A művész palettáján a nagy felületek, leginkább az üveg és a tükrök dominálnak, melyeket a környezet adottságaival párosít, így művei egytől egyig egyedülálló élményt nyújtanak.  

Azzal, hogy a londoni székhelyű COS együttműködésre invitálta a milánói design hét keretein belül, K. Smith-t új kihívás elé állították. Eddig csak a természet és a steril múzeumi kiállítóterek számára tervezett installációkat, most azonban egy már meglévő építészeti alkotás, a 16. századi Palazzo Isimbardi vált a palletája egyik elemévé. Ezzel új szintre emelte az interaktív műalkotás fogalmát: a reneszánsz építészetet és a végtelen égboltot kapcsolta egybe és vetítette a nézők lába elé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Open Sky névre keresztelt műve egybeolvad a környezetével, ezáltal mind a kiállítótér, mind a látogatók a részeseivé válnak. Az alkotás a környezet fizikai adottságaiból merítkezve, a fény-, tér- és színváltozásokat nyomon követve változik folyamatosan. A természetes és a mesterséges környezet – a milánói égbolt és a 16. századi reneszánsz építészet – összeolvasztásával lebontja a tér és az idő közti gátakat. A tükrök segítségével a látogatók lába elé vetíti az eget, ezzel azt az illúziót keltve, hogy az eddig elérhetetlen csupán karnyújtásnyira terül el tőlük. A művész ezzel arra ösztözi a nézőközönséget, hogy figyeljék meg és értelmezzék újra a környezetüket.

„Már azóta inspirálnak bennünket Phillip K Smith III. munkái – ahogyan kapcsolatba lépnek a körülöttük lévő környezettel – amióta először találkoztunk velük. Az új alkotása abban segít, hogy egy másik nézőpontból is megismerjük a világot. Az ő látásmódja tökéletes párhuzamban van azzal, ahogyan mi gondolkodunk a designról, hogy finom és tudatos alkotásokat hozzunk létre. Az észlelésünket ezek a művészeti élmények befolyásolják és formálják, ezért örülünk annyira, hogy ebben az évben Phillip K. Smith III-el működhetünk együtt.”- mondta Karin Gustaffson, a COS kreatív igazgatója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább haladva az oszlopokkal körülölelt udvartól, a Palazzo kertjében a centrális installáció kiegészül kisebb, szoborszerű elemekkel is. A zajos utcától elválasztva, ez a kis terület a természet és az építészet közötti kapcsolatot illusztrálja, ahogy az alkotás egyes részei szétszabdalják és összefűzik a kert darabkáit.

“Minden ember tapasztalata egyedülálló lesz, mert a fény iránya, visszaverődésének szöge, a tükröződés és a  környezet is folyamatos változáson meg keresztül.” – Phillip K. Smith III.

Ha Te is a minimalista design és a kortárs művészet szerelmese vagy és vasárnapig Milánóban jársz, mindenképp látogass el a Palazzo Isimbardiba, hiszen a kiállítás csak 2018. április 22-ig tekintető meg!