Legjobb kreatív munkalehetőségek

Legjobb kreatív munkalehetőségek
2017-11-25 biberczanett

Nagy kihívás, találni valamit, amit egyszerre szeretsz, jó vagy benne és még a számlákra is futja belőle. Lehetetlen lenne? A mi álláspontunk szerint biztosan nem! Mivel életed jelentős részét a munka teszi ki, fontos, hogy, olyan dolgot találj, amit nem érzel tehernek, hanem élvezel. Klisé, de igaz, hogy abban a munkában leszel a legjobb, amit akkor is szívesen csinálnál, ha nem is fizetnének érte. Ahhoz kétség sem fér, hogy hosszú az út odáig, hogy megszerezd álmaid állását és valószínű a lehetőség sem fog az öledbe hullani, hiszen a jó dolgokért küzdeni kell. De hidd el, megéri!

A húszas évei elején majdnem mindenkiben kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon jó úton halad-e az életben. Ha már megfogalmazódott benned a gondolat, hogy melyik az a terület, amivel szívesen foglalkoznál, már fél siker, hiszen ezt sem olyan egyszerű megtalálni, mint amilyennek elsőre tűnik. Nem csak azt a kérdést kell feltenned magadnak, hogy mi az, amivel szívesen foglalkoznál, hanem azt is, hogy a tehetséged is megvan-e hozzá. De mi történik akkor, ha nagyon szeretnél valamit, mégis úgy érezed, nem vagy elég tehetséges? Megnyugtatással szolgáljon, hogy a művészlelkek között nagyon kevés olyan ember akad, aki úgy érzi „elég” tehetséges. Tehát ne add fel egyből! A tehetség mellett nagyon fontos a kitartás és a szorgalom: ezek azok a dolgok, amik a legfőképp hozzá járulnak a célod eléréséhez. 

Természetesen nem olyan egyszerű megtalálni az „álom munkát” ,főleg akkor nem, ha elképzelni sem tudod, hogy reggeltől estig egy szűk irodában gubbassz. Ha úgy érzed, hogy egy ilyen munkahelyen nem lennél boldog, ne erőltesd magadra, hiszen hosszú távon a munkád megutálásához is vezethet.

Ha kreatív területen próbálnád ki magad, mert szeretsz írni, rajzolni, tervezni, fotózni vagy ezeket mind egyszerre, akkor jó hírünk van a számodra! Ha egy-egy hobby a szenvedélyeddé vált, könnyen pénzforrást kovácsolhatsz belőle, hiszen a kreatív munkalehetőségek tárháza végtelen! A következőkben megtudhatod mi az a 5+1 szakma, ami megfelelő lehet, azoknak, akik szeretik használni a képzelő erejüket!

1.Grafikus

Ha szeretsz rajzolni és kiemelkedő művészi vénával rendelkezel, a grafikus pálya jó választás lehet számodra. Egy grafikus feladata, hogy képek és szimbólumok által tudjon kommunikálni az emberekkel. A grafikai tervezésnek nagy szerepe van a cégek-arculatok kialakításában, a reklámokban, weboldalak vagy könyvborítók designjában. De az összes vizuális effekt és grafika, ami az interneten szörfölést kíséri, is grafikusok által született meg.

A grafikus feladatai lehetnek:

1. grafikai tervek létrehozása, illusztráció készítése

2. multimédiás tervek, látványtervek létrehozása 

3. síkbeli, térbeli animáció készítése

4. számítógépes grafika készítése

5. két- és háromdimenziós képek alkotása, számítógépes animációk vagy modellező programok segítségével

 

2.PR szakember

A PR (Public Relations) jobb magyar kifejezés híján közönségkapcsolatot jelent. Egy PR szakember legfőbb munkaeszköze a személyisége, hiszen munkája célja az, hogy a lehető legjobb képet alakítsa ki egy-egy ügyfélről, cégről. Egy jó reklám megtervezése kiemelkedő kommunikációs képességet igényel, valamint mindig tisztában kell lenni az éppen aktuális trendekkel, ahhoz, hogy a tudatos márkaépítés lehetséges legyen.

A PR szakember feladatai lehetnek:

1. Külső és belső vállalati kommunikáció, termék- és imázs kommunikáció

2. Médiakapcsolatok, sajtótájékoztatók, rendezvények, kommunikációs stratégiájának elkészítése

3. Médiafigyelés és elemzés 

4. Brand kialakítása és építése

 

3.Író/Újságíró

Az íráshoz magas színvonalú kreativitás szükséges, hogy a cikk érdekes legyen, ezért rendelkezni kell hozzá egy nagy adag stílus érzékkel. Egy újságcikk vagy éppen egy könyv sikere nagyban függ az író saját stílusától. Fontos, hogyha az olvasó ránéz az adott szövegre az „jól essen a szemének”.  Az írásban rengeteg lehetőség rejlik, attól függően, hogy kinek mi az érdeklődési köre. Az oknyomozó újságírástól elkezdve, egy film szövegíróján át a divatlapok szerkesztéséig. Ha úgy érzed, van benned írói tehetség és a gondolataidat szívesen megosztanád másokkal, már megtaláltad a „saját hangod” és tudod, milyen területről írnál a legszívesebben, akkor már csak a képzeleted szabhat határt abban, hogy melyik ösvényen indulsz el az írás rengetegében.

Az író/újságíró feladatai lehetnek:

1. Különböző szövegek, újságcikkek megírása, szerkesztése és közzététele

2. Riportok és interjúk készítése 

3. Mindig tájékozódni az olvasóközönség igényeiről

 

„Úgy vélem, a formatervezés olyan, mint a költészet: tökéletes, pontos, és minimális eszközt használva maximális eredményt ér el.”

/Ilkka Suppanen-finn designer/

4.Designer

A designer szakma rendkívül érdekes és sokoldalú hivatás, ahol az alkotó kreativitása és személyisége áll a középpontban. A textiltervezésen kívül a formatervezés, kerámiatervezés és üvegtervezés is a designer szakterülethez tartozik. Valamint ide soroljuk még az enteriőr designert és a látványtervezőt, a lakberendező és a dekoratőr munkaköröket is. Tehát minden olyan szakirányt, amelyben a tervezés játssza a főszerepet. Akár ruhákat, táskákat vagy cipőket, akár egy belső teret szeretnél megtervezni, szükség van egyfajta vizuális érzékre, amivel különlegessé és egyedivé tudod tenni a termékedet; olyanná, hogy ránézésre meglehessen állapítani, ez a te munkád, az alkotásodnak a saját személyiségedet kell tükröznie. Ez az, amivel sikeres márkát építhetsz és amivel bevonzod a vásárlókat.

A designer feladatai lehetnek:

1. A termékek megálmodása, kivitelezése, design alkotás

2. Saját márka kidolgozása és megalkotása

3. Koncepció és kollekció központú tervezése

4. Gyártási technikák és tömeggyártás ismerete

5. A széleskörű igények figyelembe vétele

 

5.Smink- maszkmester

Szintén egy olyan területhez érkeztünk, amelyben nagyon fontos az egyéniség, a szépség iránti érzékenység és a harmónia iránti vágy. Ezek mellett kiemelt szerep jut még a kézügyességnek, a művészeti és vizuális ismereteknek, amik elengedhetetlenek a különleges sminkek és maszkok megalkotásához. Leginkább a festőkhöz lehet hasonlítani a sminkmestereket, a különbség csak az, hogy az ő vásznuk az emberi arc.

A smink és maszkmester feladatai lehetnek:

1. Különleges sminkek és maszkok elkészítése filmekhez, klipekhez, színdarabokhoz, fotózásokhoz vagy divatbemutatókhoz

 

 +1 Social Media Manager

Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk ezzel a kifejezéssel de nem biztos, hogy tisztában is vagyunk a jelentésével. A Social Media Manager egy adott személy, márka vagy cég komplett közösségi médiájának megalkotásáért és működtetéséért felel. Ami nem Facebook és Instagram posztok tömkelegét jelenti, hanem egy tudatosan felépített kommunikációs folyamat irányítását, különböző közösségi média felületein, hiszen ennek segítségével alakítják ki.

A social media manager feladatai lehetnek:

1. A közösségi médiában való megjelenések és párbeszédek biztosítása a vállalat és a fogyasztók között

2. Közösségi média stratégia alkotása és folyamatos működtetése

3. A felépített kommunikáció irányítása az összes lehetséges közösségi médiumon

 

Reméljük hasznosnak találtad cikkünket és egy lépéssel előresegítettünk álmaid elérésében!