Ki dönt az Év Színéről?

Ki dönt az Év Színéről?
2018-01-18 Dori

Az Év Színének megválasztását minden évben nagy várakozás és sok találgatás veszi körül. Nem csoda, hiszen nagyban befolyásolja majd az aktuális trendeket a divatipartól kezdve a grafikusokon át, mindenki inspirálódik belőle. Most utána jártunk, hogy zajlik a döntési folyamat!

A Pantone egy New Jerseyben található cég, melyet  legtöbben a Színegyeztető Rendszerükről (PMS) ismernek. Ez egy szabadalmaztatott színtér, melyet a legtöbb iparág használ,de főleg nyomtatásban alkalmazzák. A PMS létrejöttének elsődleges célja az volt, hogy a tervezők be tudják tartani a színhűséget, amikor az adott szín termelési fázisba kerül, függetlenül attól, milyen berendezést használtak a szín előállítására. Ez a rendszer széles körben elterjedt a grafikus tervezők, a reprodukálók és a nyomdák között.

A divatot hűen követők azonban egészen más miatt figyeltek fel a Pantone-ra, ez pedig Év Színe választás. Idén, 2018-ban az „Ultra Violet” lett kikiáltva a fő árnyalatnak, amiért kevés minimalista mutatott kitörő lelkesedést. Viszont ez nem nem egy kötelező viselet, vagy trend, csupán egy opció és inspiráció a tervezőknek. A vállalat 2000 óta nevezi meg az év színét. Ehhez évente kétszer, titkos találkozókat szerveznek Európában a szín standardizáló szakma különféle nemzeteinek képviselőivel. A szín kiválasztását két prezentációkkal és vitatkozással teli nap előzi meg. A döntésben közrejátszik a korszellem is, azaz az aktuális trendek, irányzatok inspirálják. 2011-ben a Lonc virág volt az év színe és azt mondták „Stresszes időben, kell valami, ami felemeli a lelkünket. A Lonc elbűvölő, serkentő színe, ami adrenalint ad.”

A találkozó eredményét a Pantone Viewben teszik közzé, amely így megvásárolhatóvá válik a lakberendezők, virágkötők és többi vásárló orientált vállalat számára. Ennek az ára 750 dollár, így sejthetjük, hogy a divatosan hangzó nagy cím mögött nem csak jótékonykodás rejlik, hanem kőkemény üzlet is.

Ti mit gondoltok az Év Színéről: Hasznos és inspiráló, vagy csak a képzelőerőt korlátozza?

OLVASS TOVÁBB A JOURNALUNKBAN

További cikkek amik még érdekelhetnek

jún23
Számold fel a káoszt! – Nyárindító rendszerezés
Számold fel a káoszt! – Nyárindító rendszerezés

A vizsgák és érettségik után nem árt rendbe hozni a körülötted keletkezett káoszt, amelyet az idő és energia hiánya okozott. A nyári felfrissülés elengedhetetlen ahhoz, hogy az őszi back-to-school időszak könnyebben menjen, de nem csak a nyaralás és a barátokkal töltött idő segíthet rajtad. Ha rendet teszel a környezetedben, még pihentetőbbé teheted a nyári kikapcsolódást, és hatékonyabb lehetsz a hétköznapokban – íme pár tipp a káosz felszámolására!

jún07
Design, kávé, Budapest
Design, kávé, Budapest

Egy nyári kiülős beszélgetés, egy magányosan, olvasással töltött délután, vagy akár egy hosszú, vizsgákra készülős, tanulós nap – mindent szebbé lehet varázsolni egy csésze finom kávéval! Még hangulatosabbá teheted a kávézás élményét, ha egy ízlésesen kialakított, letisztult környezetben fogyasztod el a kedvenc lattédat vagy limonádéd. Összegyűjtöttük a kedvenc budapesti kávézóinkat, ahol a design épp olyan fontos, mint a jó minőségű, finom kávé.

máj19
Minimalista utazás -pakolj, mint egy profi!
Minimalista utazás -pakolj, mint egy profi!

Végre megérkezett a jó idő és vele együtt a nyaralás megszervezésének ideje is. Az úti cél kigondolása és a szállás lefoglalása után a legégetőbb kérdés a poggyász összepakolásához köthető: mit vigyél magaddal és mi az, amire nem lesz szükséged? Cikkünkben néhány tippet adunk ahhoz, hogyan csomagolj be profiként egy minimalista utazáshoz.

ápr26
Energikus reggel-produktív munkanapok
Energikus reggel-produktív munkanapok

Hogy milyen hangulatban telik a munkában töltött idő, mennyire vagy energikus napközben, nagyban a reggeli rutinon múlik. Éppen ezért fontos, ha eddig nem is tettél így, mostantól jobban figyelj oda a napindító szokásaidra, hiszen sokszor ezeken az apróságokon múlik, hogy érzed magad a bőrödben.