Hamvazószerdától Húsvétig – a nagyböjt napjainkban

Böjtölni vagy nem böjtölni? Ez itt a kérdés. A szerkesztőségben feltettem a nagy kérdést (Kíra, a főszerkesztő), hogy ki az, aki még tartja a nagyböjtöt. Majd arra voltam kíváncsi, hogy ez miként is néz ki napjainkban, hogyan maradt meg a kultúrákban egy vallási hagyomány. 

A nagyböjt története 

Magyarországon a kereszténységgel együtt vezették be a böjt fogalmát is, vagyis azt az egyetemes egyházi előírást, miszerint a farsang végétől egészen húsvétig, a hét valamennyi napján absztinenciával (állati eredetű élelmiszerektől való tartózkodás), egyes napokon pedig valóságos böjttel megtartani rendelte. A vasárnapok kivételt képeztek a böjt alól, így azok számlálása nélkül jött ki a negyven napos nagyböjt. Természetesen, az évek során változtak a szabályok, például a 17. században Magyarország felmentést kapott Rómától, így a böjt időszaka alatt a tej és tojás fogyasztása már megengedett volt. A későbbiekben az állati zsiradékkal való sütés is elfogadott lett. Sőt, 190-ban a Római Katolikus Egyház a húsétel fogyasztását már csak hamvazószerdán és a nagyböjt utolsó három napján tiltotta. De hogyan is néz ki ez napjainkban, miként maradt meg egy vallási hagyomány a 21. században? 

Forrás: Arcanum
j-lee-0lL6Sox7n1Y-unsplash

A cikket hetente fogom frissíteni. Megpróbálom szempontok szerint összegyűjteni, hogy mi az, ami nehézséget okoz és mi az, amit nagyon élvez a testem, szervezetem és még én is. Húsvétkor, pedig egy összefoglaló fejezettel fogom megtoldani a cikket, ezzel összegezve az egész folyamatot. Ha van kedvetek, akkor tartsatok velem!

UPTOSTYLE 1

Nagyböjt az Uptostyle-nál

Nem meglepő módon a szerkesztőség tagjai közül senki sem fogja tartani a katolikus egyházzal egybefonódott nagyböjtöt. Viszont, többen is a megtartóztatás egyik formáját fogják gyakorolni a maguk módján. Ez lesz alkohol megvonás társadalmi nyomás miatt, édesség kiiktatása az étrendből egészségügyi okok következtében és a közösségi média “kiiktatása” Húsvétig. Napjainkban, a nagyböjt egyenlő lett azzal, hogy mindenki maga dönti el, hogy mit nem szeretne vagy éppen mit szeretne beépíteni az életébe a húsvéti időszak eljöveteléig. 

Baráti társaság

És van a baráti társaságom, akikkel szeretünk mindent együtt csinálni. A tavalyi évben a párom indította el a hullámot, így most, a mai naptól kezdődően többen is tartjuk a nagyböjtöt a magunk módján. Így ez a cikk is rendhagyó lesz, ahogy a böjtünk is. A saját fogadalmaimról fogok beszámolni és hetenként fogom a cikket frissíteni, hogy mindenki up-to-date legyen. 

De hogyan is néz ki nálunk a böjt. A párom a katolikus böjtöt fogja tartani, azzal a kivétellel, hogy halat fogyasztani fog. Viszont húst, tejet, tojást és más állati származékot teljesen kiiktat az étrendjéből. Ennek nincs vallásos háttere, inkább egyfajta megtisztulás lesz a szervezetének és önmagának. Én eleve tejmentes étrenden vagyok, viszont az elmúlt 8-10 hónapban elég sok laktózos és laktózmentes ételt fogyasztottam. Ezek szépen lassan telítődtek bennem, így mostantól újra szigorú leszek magamhoz és csak növényi tejtermékeket fogok fogyasztani. Tudni illik ugyan, hogy laktózintoleranciám van. Vendégségben, barátoknál viszont elég sűrűn fordul elő tejalapú étel. Sokszor hangzik el a következő mondat: Direkt vettem laktózmentes valamit, hogy te is tudj enni belőle. Ezért nagyon hálás vagyok, viszont a laktózmentes termékeket sem bírom normálisan megemészteni. Mások érzéseit nem szerettem volna megbántani, így mindig örömmel fogadtam, hogy valaki csak miattam pluszban bevásárolt és külön főzött. 

kaja-reichardt-5gYBfEx7kwg-unsplash
ellieelien-E87UW-n4X1Q-unsplash

Így a következő negyven napban, tudatosan kerülni fogom a tejtermékeket -kivéve a kemény- és kecskesajtokat, emellett és sem fogok alkoholt fogyasztani. Egyrészről kíváncsi vagyok, hogy a szervezetem miként fog reagálni, másrészről pedig, a súlycsökkenés miatt fogom kivenni az alkohol fogyasztását az étrendemből. De, hogy ez még ne legyen elég édességet sem fogok, vagyis megpróbálok nem fogyasztani a következő hetekben. 

A zöldségek és a gyümölcsök bevitelét megpróbálom emelni, hiszen imádom az összes salátát és a zöldséges ételeket. Sőt, a napi edzést is befogom iktatni a napirendem közé. Legyen ez egy kiadós séta, biciklizés a barátokkal vagy egy 10 perces lazító, nyújtó jóga.  Az utóbbi fogadalmakban a barátaim is a segítségemre lesznek, hiszen a mozgás, a zero alkohol és a kevesebb édesség a listánkon van. Természetesen van itt is egy nagy bökkenő. A barátnőm, tehetséges cukrász és a világ legfinomabb macaronjait készíti el, hétről hétre. Az önmarcangolásban nem hiszek, így a heti egy macaron szerintem megengedett. Ti is így látjátok? 😀 

1. hét

Véget ért a böjt első hete. Az első nap könnyedén ment, hiszen hétköznaponként eleve kevés húst fogyasztunk. Gyors beiratkoztam egy most induló jógatanfolyamra, így egészen április végéig heti másfél órát jógázok rendszeresen. Reméltem, hogy ezzel majd motiválni fogom magamat a mindennapos mozgásra. Ez viszont nem így történt. Próbálok gyalog vagy biciklivel közlekedni, de az elmúlt egy hétben szakadt az eső és sarkvidéki hideg szél fújt. Természetesen, nekem ez tökéletes kibúvó volt a gyaloglás és biciklizés alól. 

A másik tervem az édesség csökkentése volt. Ez pénteken kettő macaronnal kezdődött, vasárnap egy szülinapi tortával folytatódott és a tegnapi Nőnapon szintén két macaronnal ünnepeltem magamat. Mondanám, hogy ez a hét jobb lesz, de szombaton megint egy szülinapi torta fog rám várni. 

Ellenben, a párom teljes szigorral követi a saját szabályait, így lehet példát kellene vennem tőle. Viszont, és erre büszke is vagyok, már egy hete nem fogyasztottam semmilyen tejterméket. Növényi tejtermékekkel feltöltöttem a hűtőt és azóta két nadrágom is feljön és nem feszengek bennünk. Ennyit számít, hogy nem puffadok és nem fáj a hasam feleslegesen. 

A második hétre a következők az elvárásaim:

 

olena-sergienko-TwZewnGDXeM-unsplash
s-l-Z_R2zrd8s0c-unsplash

A második hétre a következők az elvárásaim:

  • Folytatni a tejmentes étrendet 
  • A jóga órákon kívül is mozogni és edzeni
  • Tényleg, de tényleg kevesebb édesség. 

Oh, és majdnem el is felejtettem, hogy alkoholt se ittam az elmúlt egy hétben. Igaz, ezt a legkönnyebb tartani. De akkor is büszke vagyok magamra. Mondjuk, a párom előre meg mondta, hogy ez nem fog gondot okozni, de valahogy nem akartam neki elhinni, hogy csak úgy simán kibírom, hogy nem fogyasztok alkoholt. Igaz, a baráti összejövetelek elmaradtak múlt hétvégén, és most több is fog ránk várni, de én hiszek magamban, hogy menni fog (hihi :D).

 

 

A következő fejezet március 16-án kerül feltöltésre! Bármi kérdésed van, bátran írj nekünk!