Tudatos döntés volt, hogy Erdélyben legyen a fesztivál?
Abszolút, más helyszínt nem is néztünk. Már az elejétől kezdve tudtam, hogy Erdélyben szeretném a fesztivált létrehozni. Egyrészt, elég messze van ahhoz hogy az ember kiszakadjon a hétköznapokból. Egy fenntartható fesztiválnak az tesz a legjobbat, ha az emberek végig ott tudnak lenni, elmélyülhetnek és átélhetik a flow élményt, ami erőteljesen reflektál az “Itt. Most.” szlogenünkre is. Olyan értékeket képviselünk, amelyekhez idő kell, mint a jelenlét. Ezt azzal oldottuk meg, hogy nincs térerő a fesztivál helyszínén. Igaz, már a fesztivál helyszíne előtt egy pár kilométeren eltűnik a térerő és teljesen más hangulatban érkeznek az ideérkezők. Az okoseszközök hiánya és az 1100 méter magasan húzódó hegyeknek köszönhetően, a tudatos jelenlét testi-lelki egyensúlyt képes megteremteni. Minden egy helyen van, az erdő, a patak és a hegyek. Egy túra során pedig Kelet-Európa egyik legnagyobb tavához is eljutunk Belis-i tóhoz. Egy nagy, közösségi konyha is található a fesztivál helyszínen, ahol az ételeket a fesztiválozók a saját, otthonról hozott étkészletekben kapják, így onnan sem termelődik plusz szemét. Ha mégis, akkor mindenkinek szolgáltatunk egy szemeteszsákot, amelyet a tábor vége után a megfelelő helyen lerakhatnak. Mindenki a saját környezete után felelős.